Már második napja járok be délelőttönként a kórházba kivizsgálásra egy belső szervi problémámmal. Ma 8-ra kellett menjek. Még itthon olvastam igét. Annyira bátorított újra az Úr, hihetetlenül szép igeszakaszt olvashattam: Jeremiás 33:14-26. Beértem, átöltöztem a kórteremben, újra vért vettek, aztán várnom kellett még. Négy középkorú asszony és egy idős néni volt ott, akinek senkije sincs már, csak az Úr. Lehet, hogy egyszer mi is ilyenek leszünk, ilyen kiszolgáltatottak, tehetetlenek, más segítségére szorulók. De olyan hálásan köszönte meg apró szívességeimet!

Míg vártam imádkoztam, olvastam, aztán visszajött az első asszony a röntgenről, akivel már tegnap is találkoztam és leült az ágyamra. Elkezdte mesélni miken ment át az elmúlt években, s nem kellett mást tegyek, csak hallgassam. Aztán szerető férje halálának részleteit fejezte be, s bánatos szemmel felállt. Édesapám is így halt meg, szóltam. (Hát erre nem gondoltam, hogy egyszer ezt így fogom említeni.) Erre visszaült, és folytatta. Istenben bízik. Adtam neki egy Samanta Adevarului folyóiratot.

Aztán sorra került a belső tükrözés garaton keresztül. Még jó, hogy pár perc volt az egész, mert nem valami kellemes. Hála Istennek minden rendben. „Kórház köszönöm neked”. Hát így könnyebb a sok nyomorúságon, betegségen átmenőket megérteni.