Bár kicsit félve tekintettem előre, mégis gazdag ünnepünk volt. Nem számított, hogy már hányadszor hallottam Krisztus földre jövetelének a történetét, mégis volt üzenet számomra is, és arra jöttem rá, hogy ide is illik: „évről-évre édesebb”.

Tegnap este Nicu Manzat testvér szolgált közöttünk, a besztercei magyar baptista testvérek első lelkipásztora. Örültek a viszonttalálkozásnak a „régiek”, sok közös emlék megelevenedett. Megragadó volt ezek után a lelkipásztor szemléletes igehirdetése. A krisztusi nemzettség-táblázatot olvasta fel, és a fő személyek egy-egy jellemzőjéről beszélt, párhuzamot vonva a gyülekezeti élettel. Nagyon röviden: hittel indulunk, mint Ábrahám, de, ha vétkezünk, mint Dávid, akkor nyomorúság következik. Fontos, hogy mindig megérkezzünk Krisztushoz!

Az elmúlt hónapokban újra többfele hirdettük az Evangélium Hangja Rádió közreműködésével az ez évben sorra kerülő fogalmazásversenyt: „Ha nem jöttem volna…” Örültünk, hogy újabb helységek iskoláiból is bekapcsolódtak, sőt a jutalomosztásra is többen el tudtak jönni tanítóikkal, szüleikkel együtt. A betleni harmadikos diákok fel is olvasták alkotásukat.  Nagyon tetszett kreatív gondolkozásuk, és, hogy igen-igen ráéreztek a kérdés lényegére, hogy milyen lenne e mai világ, a mi személyes életünk Jézus nélkül.

Ma van Dorkász születésnapja. Már egy hete boldogan készül rá. Azt mondta, hogy hajnalban köszöntsük, mert akkor születettJ Egész nap sokszor köszöntöttük, és ő boldogan köszönte meg!

Nagyon örülünk, hogy Zsuzsa mamája is itt van velünk már egy pár napja, s ma sem hiányzottJ

 Ma már az eredményekért kellett csak bemennem. Örültem, hogy újra találkoztam a 13. kórterem betegeivel. Amíg vártam, beszélgettünk, megetettem az idős nénit, szinte, mint egy madárkát. Mintha csak nagymamám lett volna. Olyan drága volt, mikor végzett velem a doktornő, kérte, hogy maradjak még, hátha őt is hazaengedi, és akkor segítsek neki.

Az eredményeim mind jók, hála Istennek. Krisztina, te ezért imádkoztál, köszönöm. Orvosi feltételezés szerint lehetett egy krónikus májgyulladásom, és ezért nagyobb most két centivel a lépem. Erősítő gyógyszereket írt fel, plusz sok pihenést javallott. Önszorgalomból még további diéta, és gyógyteák. Megnéztem, hogy a lépnek nagyon jó az apróbojtorján, a csalán, a gyermekláncfű és vérehulló fecskefű.

Már második napja járok be délelőttönként a kórházba kivizsgálásra egy belső szervi problémámmal. Ma 8-ra kellett menjek. Még itthon olvastam igét. Annyira bátorított újra az Úr, hihetetlenül szép igeszakaszt olvashattam: Jeremiás 33:14-26. Beértem, átöltöztem a kórteremben, újra vért vettek, aztán várnom kellett még. Négy középkorú asszony és egy idős néni volt ott, akinek senkije sincs már, csak az Úr. Lehet, hogy egyszer mi is ilyenek leszünk, ilyen kiszolgáltatottak, tehetetlenek, más segítségére szorulók. De olyan hálásan köszönte meg apró szívességeimet!

Míg vártam imádkoztam, olvastam, aztán visszajött az első asszony a röntgenről, akivel már tegnap is találkoztam és leült az ágyamra. Elkezdte mesélni miken ment át az elmúlt években, s nem kellett mást tegyek, csak hallgassam. Aztán szerető férje halálának részleteit fejezte be, s bánatos szemmel felállt. Édesapám is így halt meg, szóltam. (Hát erre nem gondoltam, hogy egyszer ezt így fogom említeni.) Erre visszaült, és folytatta. Istenben bízik. Adtam neki egy Samanta Adevarului folyóiratot.

Aztán sorra került a belső tükrözés garaton keresztül. Még jó, hogy pár perc volt az egész, mert nem valami kellemes. Hála Istennek minden rendben. „Kórház köszönöm neked”. Hát így könnyebb a sok nyomorúságon, betegségen átmenőket megérteni.

Lázár Istvánné

                Szükség idején

Szeretem a szükség idejét!

Ilyenkor olyan közel van az ég.

Kitágul a látóhatár,

Mert onnan jön egy fénysugár.

Esélyem sincs más,

Csak Jézusban bízni.

Féltő szeretete átölel,

S így jutok napról-napra el.

Csodálom Őt, ahogy reggel

Ágyam mellé áll.

Asztalt terít nekem-

És velem vacsorál.

Oly régóta tart ez mar,

Hogy túl vagyok elkeseredésen,

Csalódáson, közönyön,

Egyedül csak Jézus az én örömöm.

És mindezt Őneki

Ma megköszönöm!

12-én újra elkezdtük az óvódát Sámuellel, mert megerősödött bennem a tudat, hogy végül is, ott a helye. Most különösebb bevezető nélkül elvittem. 5-10 perc sírás, aztán magától abbahagyta, mesélte óvó néni, de ő is: „Sírtam. Bebújtam asztal alá. Abbahagytam. Kibújtam.” Negyedik nap már nem sírt. Ötödik nap történt először, hogy integetett nekem. Megkérdezte néhány alkalommal, hogy hova megyek, mit csinálok, utánuk megyek? Most már csak azt kérdezi meg néha, hogy mit főzök? J

Szeretem, mikor én viszem reggelente őket, mert útközben is imádkozunk, meg énekelünk. Emlékszem, megtérésem után mennyire szerettem, mikor mentem az utcán és imádkoztam magamban. Ezzel a szokásunkkal is sokat tanulnak, hiszem.

Hétfőn megérkeztünk kedves régi barátnőnkhöz, Evódiához Erkedre. Nála időztünk másnapig sokat beszélgetve és örülve egymásnak. Aztán továbbmentünk Szilágycsehbe Nagy Annáékhoz. Megismerkedtünk az ő szolgálati helyükkel, és kirándulni is volt lehetőségünk, mielőtt a férjem újra eltávozott egy néhány napra, hogy Zilahon részesüljön áldásokban.

Meglátogattuk a Sárkányok kertjét (Almásgalgón), magáért beszél a látvány, mintha a Grand Canion-ban járnánk kicsiben.  Gyönyörű szép helyekkel ajándékozott meg Isten minket! A legkisebb kiránduló békésen aludt, a nagyobbacska most hamar elfáradt, úgyhogy a további felfedezés a kíváncsiabbakra maradt. Én Annával kökényt szedtem, aztán szedret is találtunk, és a csipkebogyót is megosztottam vele, amelyet pár napja kaptunk kedves emberektől. 

Óvodakezdésre készülve, megemlékeztem Enikő tanításáról a női konferencián, és már vagy két héttel korábban el kezdtem imádkozni gyermekeimért, meg szóban is készítgetni őket. Dorkásznak ez a negyedik óvodás éve, Sámuelnek az első lesz. De egy csoportba kerülnek. Dorkász nagyon sokat tud majd segíteni neki a beilleszkedésben. Így is volt, de hiszem, hogy a legtöbbet az imák meghallgatásra találása segített. Jól volt az első két hét, mondhatni sírásmentes.

Harmadik hét hétfőjén, már otthon jelezte Sámuel, hogy nem akar menni, útközben, már kétségbeesve. Gondoltam nem erőltetem, aznap nem hagytam ott. Aztán délbe az óvó néni azzal fogadott, hogy milyen ügyes volt Dorkász, sokkal jobban tudott figyelni és aktívan részt vett a tevékenységekben. Nem muszáj, erőltessük Sámuelt, várhatunk, míg betölti a három évet, addig is sokat fejlődik. Megbeszéltük a férjemmel itthon, és jónak láttuk, úgyhogy egyelőre szünetet tartunk a kisebbikkel.

Sokszor fáradt vagyok vagy túlzsúfolt az életünk, és sajnos, hogy nem tudok annyit imádkozni másokért, amennyit szeretnék. Olyan hiányosak is az imádságaim, hogy az életek különböző területeit mind felöleljék. De Isten így is megérti és meghallgatja. Az éjjel is rádöbbentem, hogy ezen hiányosságok ellenére is mennyire vigyáz ránk! Két nap alatt két baleset volt a közelünkben. Szombaton délután arra lettünk figyelmesek, hogy az imaház udvarának a végében a túloldalon áll egy mentőkocsi. Most csendben jött, mert a kis kórház közel van. Egy asszony zuhant be a folyó meredek oldalpartján, jó három méter magasról. Aztán most éjjel egy kocsi beleszaladt az egyik szomszédunk gázórás dobozába, ami a járda felett fél méterre volt, menetirányához képest a túlsó oldalon. Vagy félórát ömlött a gáz. Összeszorult a torkom és hálát adtam, s imádkoztam a két áldozatért. Aztán az a kép jutott eszembe, ami megfogalmazódott bennem a délelőtti bibliaórán, hogy lámpásként olyanoknak kell lennünk, mint a világítótorony a tenger partján, - és zúgó, tajtékzó tengert látok meg sötétséget e képben...

Ma azt hiszem megtaláltuk a besztercei női körök kulcsát. Úgy látom, hogy vágy van, még az időt is odaszánják, és a helyszín is kiváló volt. Egyik testvérnőnk felajánlotta, hogy rendszeresen gyűljünk nála, így ő sem fog hiányozni és buzgón hívta még személyesen is a többieket. Hála Istennek 12-en ott voltunk szoros, meleg kis közösségbenJ Sába királynőjétől tanultuk a helyes érdeklődést, a bölcsesség értékelését, kérdezni, és még a látogatási illemre is felfigyeltünk. 

Köszönjük Zsuzsika néni, hogy ott lehettünk! Várjuk a folytatást!

Közbenjárva Istennél

Ha asszonyi gondolatvilágunkba nézhetne valaki június első heteiben, akkor sok mindent lejegyezhetne. Egyre növekvő vággyal tervezzük a kolozsvári missziókerület nőtestvérei számára a női konferenciát. Mert foglalkoztat minket asszonyi sorsunk, anyai teendőink, hogyan imádkozzunk gyermekeinkért, hogyan védjük meg őket, s mi van, ha valamit elrontottam? Hogy osszam be időmet: férjem, gyerekek, háztartás, munkahely… Másfelől az előadók is készülnek, és egyikük életében Isten próbát ad, kisfiát baleset éri: hogyan bátorítson ezek után bennünket arra, hogy imádkozzunk gyermekeinkért, mert Isten megvédi őket, hisz a baj megtörtént? Utolsó simítások folynak már a vendégfogadáshoz. De jó, hogy a férfitestvérek is besegítenek. Este még felhív faluról egy 88 éves testvérnő, annyira szeretne eljönni, de még nincs autó…

A várt napon, 21.-én várakozó szívvel jöttünk az Úr házába. Pál apostol örömleveléből bátorítottak bennünket Rácz Ibolya szavai Kiskapusról, aki kihangsúlyozta, hogy aggódás helyett mindig válasszuk az imádkozást (Filippi 4: 6-7). Így imádkoztunk, aztán, mivel, hat helységből 31 testvérnő gyűltünk össze, egy kicsit ismerkedtünk, beszélgettünk egymással.

Ezután, mivel a Királyok Királyának asztalának vendégei voltunk, - ahogyan hallottuk a köszöntő szavakban (2Sámuel 9:7) -, további bőség és gazdagság fogadott minket. Nagyon fontos tudnunk, mondta első előadónk, Székely Enikő Nagyváradról, hogy miként vélekedik Isten rólunk. Ez nagymértékben befolyásolja az imaéletünket. Isten szerető Atya, kérnünk kell Tőle, hogy terjessze ki védelmét gyermekeinkre fizikai, lelki és szellemi értelemben is. Amikor tíz napja kisfia ágya mellett állt a sürgősségen, Isten szinte hallható módon szólt hozzá és megnyugtatta: „gyermekem, hallottam minden imádat, meghallgattam, s ott volt kezem gyermeked feje alatt. Megvédtem, ahogyan kérted, mert szeretem és tervem van vele.” Tudjuk, hogy imádkoznunk kell gyermekeinkért, felmérjük az ebben rejlő erőt, mégsem imádkozunk úgy és annyit, amennyit tennünk kell. Ami közbenjáró imádságra indíthat bennünket az elsősorban az, hogy szülőkként védelmet vágyunk biztosítani gyermekeinknek, aztán mert felelősek vagyunk értük, és így imádságaink által nagyszerű lehetőséget kapunk az Istennel való együttműködésre. Imádkozunk akkor, ha bajba jutnak, de kötelességünk is tenni, hisz Isten igéje parancsolja, mert vétkezünk, ha nem tesszük (1Sámuel 12:23a). Nem utolsó sorban pedig, mert szeretetünket érzik, ha tudják, hogy imádkozunk értük.

 Mi is történik valójában, amikor közbenjárunk gyermekeinkért, vagy valaki más gyermekéért? Valaki így fogalmazta meg hogy, Isten hatalmát szabadítom fel, ami erőforrás minden probléma legyőzéséhez. Az imádság nem csak ránk van hatással, hanem eléri és megérinti azokat, akikért imádkozunk. Áldottak leszünk mi magunk: folyamatos tisztaságra törekszem (1Tim 2:8), mélyül az Istennel való kapcsolatom, Isten védelmét élvezem és a teljes békességet, nyugalmat (Mt 11:28), ill. megláthatom, Isten munkáját, és áldottak lesznek azok, akikért imádkozunk: Isten kezébe vannak, védve az ellenségtől, Isten formálja őket és megvalósítja tervét az életükben.

Isten Lelkének indítására Enikő már kismamaként elkezdett imádkozni gyermekeiért más kismamákkal összefogva, de csak később halott a Közbenjáró Édesanyák Nemzetközi Szervezetéről. Harminc éve egész egyszerűen onnan indult ez, hogy egy édesanyát a gyermeke iránt érzett féltő szeretete arra indította, hogy imádkozzon gyermekéért és erősítésképpen egy imatársat keresett, akivel együtt közbenjárhat. Kulcsigeversük a Jeremiás Siralmai 2:19 : „Kelj föl jajgass az éjszakában, az őrködés kezdetén! Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt! Emeld föl hozzá kezeidet gyermekeid életéért, akik elaléltak az éhségtől minden utcasarkon.”

Lehetőségünk volt imádkozni, ahogyan ők gyakorolják, dicsőítve először Istent, bűnvallást téve, ezután hálát adva és végül kéréseinkkel jőve Isten színe elé egy választott igevers alapján.

Ezután, Bálint Pálné Ibolya fejtette ki, hogy mely életkorban milyen anyai feladataink vannak, és, hogy hogyan imádkozzunk folyamatosan a gyermekeink szükségletei szerint. Tudnunk kell, hogy minden fejlődési szakaszban más dolgot tanul a gyermek és más dolgokkal támadja a Sátán, a világ őket, így más és más anyai magatartás szükséges.

A 0-3 év a megérkezés szakasza, amikor az édesanya ki kell szolgálja a gyermek szükségleteit, de ne majomszeretettel szeresse, hanem nevelje, fegyelmezze már most vigyázva, hogy helyes szokásokat alakítson ki benne. 

A 3-7 év az interperszonális kapcsolatok szakasza, amikor egyre inkább teret kell hagynunk az apa-szerepnek, modellnek, okosan kihasználhatjuk a gyerek „miért” korszakát a bizalomkapcsolatot építve vele. Vezessünk egyszerűbb háztartást, keressük a lehetőséget közös időtöltésekre, kirándulásokra. Veszély lehet, hogy a gyerek visszahúzódik, nem kezdeményez. 

A 7-12 év a rendszerezett ismeretszerzés szakasza, amikor olyan nagy a versenyszellem a gyerekek között, ott van az egymással való összehasonlítás veszélye, a barátokkal beszélem meg- csábítása és a senkinek sem felelek meg- érzése. Biztosítsuk a meleg családi légkört, a bizalmat a szülő-gyerek kapcsolatban, figyeljünk a kapcsolataira, ajtónk legyen nyitva az osztálytársai előtt, tanítsuk meg felelősséget vállalni, legyenek közös tevékenykedései azonos nemű szülőjével. 

A 4. szakasz 12-17 év között a serdülőkor, átmenet a gyermekkorból a felnőttkor felé. Anyai feladatunk ekkor: kibírni, támogatni, minőségi időt biztosítani. Szeretni, kibírni a gyermek változásait, amikor keresi önmagát, eltávolodik a szülőtől, nem akar olyan lenni, amilyen ő. A két szülő mindig közös frontot képviseljen és tudják, hogy amikor a gyerek a legkevésbé szeretetreméltó, akkor van a legnagyobb szüksége a szeretetre, elfogadásra. Meg kell találni a formát, ahogyan adni lehet neki, ahogyan el tudja fogadni. 

A 18-22 év a hivatás és párválasztás szakasza, amikor újabb váltás következik az anyának: az immár fiatal önállóságának és másságának az elfogadása. Felnőtt-felnőtt viszony kialakításának öröme a gyermekkel, ugyanakkor támogatni az útkeresésben, rugalmasnak lenni az új családtagok befogadásában. Ha nem utasítom el, azt, akit hoz, mindkettőjüket megnyerem.  A 22-26 év a stabilizálódás szakasza, amikor a fiatal felnőtt dilemmája az önmegosztás a munka és családi feladatok között. Támogassuk abban, amit ő választ, tesz, tartsam tiszteletben döntéseit, tanuljam meg elengedni. Következik a visszafordulás a saját élethez, a férj-feleség kapcsolat megerősítése. 

A 26- 60 év a kiteljesedés szakasza a munkahelyen, a gyülekezetben, a családi életben. Az anya feladata, hogy felnőtt gyermekének a barátja legyen. Aztán 6o fele már bekövetkezhet a szerepcsere, hogy: „anyámnak az anyja lettem”. Negyven év fölött a nő felelős az arcáért, maga rajzolja meg arcát, mondják. 

A 8. szakasz 60 felett: kifelé tartás az aktív életből, az imádkozás ideje. Vágyik arra, hogy hasznos legyen, s ne legyen terhére senkinek. Anyai feladat: példát adni a megöregedésben, meg kell tanulni elfogadni a segítséget, nem kétségbeesni, előrenézni és túlmutatni önmagunkon. Az utolsó szakasz az elköszönés a gyermekeinktől. Mit hagyjon egy anya a leányaira? Jó, ha a csendes visszavonulás, a családi élet történelmének átadása jellemző s nem a gyanakvó elzárkózás vagy a megkeseredés. „Figyelvén életük végére, kövessétek hitüket…”

Nemcsak az anyai feladatainkat kell lássuk, de azt is, hogy a gyerek fejlődése, tanulása kemény munka, mondta el bizonyságtevésében Kiss Mélea Szamosújvárról. Ahogy szemmel látható egy kisgyermek növekedése, ugyanúgy kell mi is lelki értelemben felnőnünk és megtalálnunk szolgálati területünket. A záró pillanatokban egy kis mécsest vehetett át Mélea a helybeli lelkipásztor feleségétől, azzal a bátorítással és felkéréssel, hogy jövőre náluk találkozhassanak a kolozsvári missziókerület nőtestvérei a jakabi feltételek mellett. Addig is imádkozunk egymásért és bárcsak gyermekeinkért is elkezdenénk közbenjárni édesanyákként összefogva, rendszeresen.

Vasárnap reggel a 88 éves testvérnő sírva mondta el barátnőjének a telefonba, hogy mennyire szereti őt az ő Ura, mert megadta, hogy ott lehetett Besztercén egy Női Konferencián.

Friss forrásvízért indultunk egyik kedves testvérünkkel. Tihucán jártunk, a moldvai határátkelőnél. Gyönyörű helyek vannak erre fele is.

Evangélizálás volt nálunk a héten, Besztercén. Zimányi József megtért református lelkész Tiszanagyfaluból és Dallos Imre Tiszavasvárról hirdették közöttünk Isten áldott igéjét. Estéről-estére jöttek a hallgatók, aminek nagyon örültünk. Az Úr áldja meg és tartsa meg azokat, akik döntöttek Krisztus mellett.

Utolsó este Noé bárkájáról hangzott az ige. Ahhoz, hogy mi megmeneküljünk Isten bűn ellen való haragjától, Krisztus lett számunkra a Bárka. A végén újra volt lehetőség arra, hogy az imádkozni vágyók előre menjenek az arra kijelölt padokra. Én végig hátul ültem a gyerekekkel, hogy ne zajongjanak, ne zavarjuk meg senkinek a figyelmét. Menni akartam hazafele. Dorkász megkérdi:

- Édesanya, előre mehetek?

- Nem, most csendben kell lenni. Imádkozni fognak elől. Megyünk haza.

- Csendbe leszek. Előre mehetek?

- Igen.

Aztán megdöbbentem és nagyon hálás voltam. Előre ment és leült a padra. Imádkozni akart! A lelkész kérdésére el tudta mondani, hogy vannak bűnei, sokszor volt szófogadatlan, és bánja azokat. Megértette az igét. Mert egy 5 éves kisgyerek is megértheti, és át tudja adni az életét Krisztusnak!

Új élet kezdet, mint a virágzó kis facsemete. Imádkozunk tovább érte!